
Drága Csabi!
Úgy tűnik, ez az utolsó levelem Neked... Nem jó ez így, nem erről volt szó.
Amikor ötödikben megismertelek, az egyik legmagasabb és az egyik legaranyosabb fiú voltál az osztályban és ez így is maradt utána is. Azt hiszem, szeretetted a bioszórákat, és én is kedveltem az örökké mosolygós, kedves srácot, aki a hóhányó osztályban megpróbált néha maga is rosszalkodni, de az a jó szíve soha nem engedte a komoly kötözködést. Azt hiszem, szerettél engem, mint tanárt is, meg talán a biológiát is. Sokat beszélgettünk a szívműtétedről. Meséltél róla szívesen, én meg hallgattam. Hallgattam a hős kisfiút, aki ilyen fiatalon ennyi mindenen ment már keresztül.
Aztán elballagtál, és egy ideig nem hallottam felőled, majd a facebookon elkezdtünk beszélgetni. Nagyon kedves voltál, udvarias és érdeklődő. Aztán egyszer kiderült, hogy valami nincs rendben... Azt mondtad, anyukád jobban el tudja magyarázni a betegségedet, így addig rágtad a fülét, míg megírta nekem. Hozzátetted: "Ne tessek aggódni, nem a szívemmel kapcsolatos, s felgyógyulok a kezelésektől. Puszi: Sánta Csaba".
Óriási erő kellett neki ahhoz, hogy ezt kibírja, hisz mi, akik csak ismerőseid vagyunk, összeomlottunk nyomban.
Te végig bizakodtál. Nemrég írtad, hogy már otthon mankó nélkül jársz és reméled, hogy használ a kezelés, meg hogy képzeljem, hogy kaptatok tök ingyen valakitől valami gombát, ami nagyon hatékony egy év után... Csabi, miért nem vártad ki az egy évet? Azt írtad, szakács szeretnél lenni érettségi után. Annyi terved volt, Csabi! :(
Itt egy részlet a levelezésünkből:
* * *
Kicsi Tijs Pepësto
Autoszerelo suliban vagyok
felfuggesztve
de erettségi utan vendéglátoi a tervem, mint szakács
csak elobb gyogyuljak meg
fiatal vagyok s nem adom fel
* * *
Egy másik levél, miután leszívtak a tüdődből egy csomó folyadékot:
Kicsi Tijs Pepësto
Nagyon orulok hogy jol van a kicsi.
Igerem nem gyujtok tobb folyadekot.Amugy penteken pont a 7.ikes tananyag ugrott be a tudovel kapcsolatban.
En sem latok már elmenyt a tuzijátekban,csak a testvereim meg s jobb lett volna inkabb veluk nezni mint itt kulon lenni toluk.Nagyon szurkolni fogok a felvetelit illetoen.Elhiszem sok a tenni valoja egy csaladanyanak.De mindemellett sok sikert kivanok hozza.
S holnap megyek haza,gyogyulgatni.
puszi♥
* * *
Egy héttel azelőtt, hogy elmentél, még beszélgettünk. Egy részlet belőle:
* * *
Kicsi Tijs Pepësto
most szeptembertől folytatom a sulit
s év végen
Vásárhelyi Ágnes
És miből a kötelezőkön kívül?
Kicsi Tijs Pepësto
mármint fakultacio??
vagyis az 1 szabadon választott tantárgy
Vásárhelyi Ágnes
igen
Kicsi Tijs Pepësto
biologia
azt mindig is szerettem
földrajzot is de azt nem szeretném
Vásárhelyi Ágnes
Ez jó!
Ha kell segítség, szólj!
Kicsi Tijs Pepësto
rendben
Kicsi Tijs Pepësto
rendben
Vásárhelyi Ágnes
na, megyek elkezdek bepakolni
Kicsi Tijs Pepësto
rendben
csókolom
Vásárhelyi Ágnes
puszi a családnak is
szia
Kicsi Tijs Pepësto
örülök,hogy beszélhettünk
Vásárhelyi Ágnes
Én is! ♥
Kicsi Tijs Pepësto
Átadom.
* * *
Ez volt az utolsó beszélgetésünk.
Csabikám... Nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó... Azt hittem, hogy még felkészíthetlek az érettségire is!
Csak azt kérdezgetem magamtól, vagy mástól, hogy miért, miért kaptál csak ennyire kevés időt?
De senki nem tud erre válaszolni nekem.
Hiányozni fogsz nagyon!
Csak remélni tudom,hogy még találkozunk egyszer. A gyerekeim szerint valahol a csillagok között kell lenned, úgyhogy ki is megyek a kertbe és megnézem, mi a helyzet Nálad odafönt. Kicsit szomorú leszek, de nézd el ezt nekem... Már fölnőtt vagyok, és a fölnőttek olyan nehezen és lassan értik meg a dolgokat.
Köszönöm, hogy ismerhettelek idelent!
Szeretettel:
Ági néni