Egy szürke hétköznap délelőtti beszélgetésünk a konyhaasztalnál Olival.
-Mami, a méhecskék csípnek?
- Csak akkor, ha bántod őket, például megnyomod, vagy rátenyerelsz.
-De miért csípnek?
- Mert megpróbálják megvédeni magukat.
- De mivel csípnek?
- Van egy kis fullánkjuk, olyan, mint egy orr, ami szúrós. Elvileg arra való, hogy kiszívják a virágok nektárját.
Elgondolkodott.
- És a legyecskék, azok csípnek, Mami?
- Nem, a legyecskék nem csípnek, Oli.
- Miért nem?
- Ők nem tudnak. Nincs fullánkjuk.
- Akkor a legyecskék a barátaink?
- Nem igazán...mindenre rászállnak, a hamikra, a vécére, aztán megint az ételekre...nem valami tiszták a legyecskék.
Úgy tűnik, hogy ez nem zavarta Olit. Úgy döntött, hogy attól mert valami piszkos, attól még lehet barát. Csak a felnőttek ilyen faksznisak. Döntésre jutott.
- Majd bezárjuk a Culát(vizsla) a pincébe, mert ő mindig el akarja kapni a legyecskéket. És akkor majd nem tudja elkapni őket, hanem repülhetnek. A Cula nem tudja bekapni őket.