Szerelés

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtünk kutyásat játszani. Oli kiosztotta a szerepeket.
- Mami, Te leszel Cula, én meg Bubu. Nem, inkább te leszel Bubu!
Négykézláb rohangáltunk egymás után a szobában, majd rájöttünk, hogy mindenképp kell egy kutyaól is a nehezebb napokra, így össze kellene állítanunk a kis sátrat. Ez az építmény két egymásba csúsztatható részekből álló műanyag, üreges vázból és a sátorvászonból áll, viszonylag könnyedén felépíthető, csak az a probléma, hogy Oli egy kevésbé konstruktív pillanatában eltörte egy részét a váznak, ami ugyan még nem szakadt le, viszont ahhoz pont elég, hogy emiatt ne tudjuk használni. Oli nem esett kétségbe:
- Szereljük meg, Mami!
- Oli, de ezt nem tudjuk megszerelni! Ötletem sem volt, hogy mivel ragaszthatnám meg úgy, hogy megfelelően stabilan tartsa a sátrat.
- Először is kell víz!- közölte.
- Víz??? - kérdeztem csodálkozva. - Mit csinálsz a vízzel?
- Megszerelem. - mondta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Nagyon kíváncsi voltam, mi sül ki ebből, így a kezébe nyomtam egy pohár vizet. Gondoltam majd belemártja a csöveket, vagy a kezét... Hiú ábrándnak bizonyultak ezek a feltételezések, ugyanis egy laza mozdulattal ráöntötte a perzsaszőnyegen fekvő műanyag csövekre a vizet.
- Oli! - kiáltottam fel. - Hiszen ezeket így nem lehet megjavítani, ráadásul minden csurom víz lett!
Kisfiam csak néhány másodpercig gondolkodott, majd előállt az ötlettel:
- Csavarhúzó kell!
- Ebben nincsenek is csavarok. - jeleztem tudatlanul, de őt nem lehetett eltántorítani az új ötlettől.
- Milyen csavarhúzó kell neked?
- Arany. - közölte, majd hozzátette: piros.
Lementünk a pincébe arany csavarhúzót keresni, ami piros. Találtunk is kettőt, egy nagyot és egy kicsit.
- Mami, te szerelsz ezzel. - és a kezembe nyomta a kicsit - Oli pedig ezzel. - és megfogta a nagyot. Aztán hozzátette: - Oli már megnőtt.
Elkezdtünk szerelni.
Aztán nekem lett egy ötletem:
- Mi lenne, ha a cső üregébe betennénk merevítőnek egy botot?
- Jó. - egyezett bele ő is.
Kimentünk a kertbe botért, ahol sajnos nem találtunk megfelelőt, de aztán eszembe jutott, hogy pár napja kaptam egy rózsát Lacától, és annak jó kemény szára van és úgyis elhervad már.

Pont megfelelő volt a mérete, be is csúsztattuk a csőbe, majd celluxszal rögzítettük kívülről. Nagyon büszkék voltunk magunkra. Aztán Oli elgondolkodott:

- Mami, nem lesz rózsád. Papitól kaptad.
Nem baj. - nyugtattam meg - már úgyis elszáradt. Majd kapok másikat.
Összeállítottuk a sátrat, majd mindketten bemásztunk, hogy kipihenjük a nagy munka fáradalmait.